Az újmisés Sopronban született, a határ menti városban végezte általános iskolai tanulmányait. Mivel az akkoriban kötelező orosz tanulással – mint oly sokaknak – meggyűlt a baja, szó sem lehetett arról, hogy gimnáziumban folytassa a pályafutását. Vízműgépésznek tanult, néhány évig a szakmában dolgozott, majd következett a katonaság, s ismét a szakmai munka, de ekkor már azzal az elhatározással, hogy megpróbál érettségi vizsgát tenni.

Az 1994-től 98-ig terjedő évek a tanulás jegyében teltek. Ez alatt az idő alatt, 1996-ban találkozott a hazánkba látogató Giovanni Salerno atyával, a Peruban működő Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái közösség alapítójával. A spanyol misszionárius a soproni Szent György-plébánián arról is beszélt az összegyűlt fiataloknak, hogy bárkit szívesen látnak Peruban, aki vállalja a szegények között végzett munkát. Az a követelmény csupán, hogy a jelentkező katolikus legyen és tanuljon spanyolul. „Én akkor még benne voltam a gimnáziumi időszakomban, és fogadalmat tettem, hogy ha minden jól megy az érettségin, akkor megpróbálom. 1998-ban leérettségiztem, és aztán kerestem a kapcsolatot a magyarországi központtal. Olyannyira, hogy egy évvel később fölköltöztem Budapestre, hogy közelebb legyek a központhoz, jobban megismerjenek, és kijussak Peruba” – emlékezik vissza az újmisés.

A Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái mozgalmat Giovanni Salerno ágostonos szerzetes alapította, aki a hetvenes években Peruba utazott, hogy az Andok falvaiban papként és orvosként szolgálja az ott élő szegényeket. Sokszor előfordult, hogy a szülő nők Giovanni atya karjai között haltak meg, s még utolsó szavaikkal rábízták a gyermekeiket. Ezen élmények nyomán, az árván maradt kicsinyek megsegítésére alapította a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái nevű közösséget. „Először Teréz anyát kérte fel, hogy segítsen ebben a munkában, de ő azt mondta: ’Én halat adok a rászorulóknak, de a te feladatod az, hogy hálót adjál’. A gyerekeket meg kell tanítani arra, hogyan lehet értelmesen, az egyház kincseit megismerve Istennel élni” – veszi át a szót Szkladányi László, a közösség magyarországi vezetője.

A mozgalomnak több ága van a tagok életállapotának és lelki igényeinek megfelelően: van egy papi közösség, vannak nővérek, akik a lányokkal foglalkoznak, szemlélődők, akik a mozgalom imádságos hátterét biztosítják, és van családos közösség is. Számos szerzetesrend és más katolikus közösség is segíti a „harmadik világosokat” világszerte, „ők teszik lehetővé imájukkal és adományaikkal a mozgalom tevékenységét” – mondja Szkladányi László, aki, miután gyermekei felnőttek, feleségével együtt szintén szeretett volna Peruban dolgozni a szegényekért. A közösség alapítója azonban más feladatot bízott rá. Arra kérte, hogy alapítson itthon egy imacsoportot, majd egy alapítványt és egy központot.

Budapesten a józsefvárosi templom szomszédságában, Bajzáth Ferenc plébános támogatásával működik a mozgalom, Perun kívül egyedül itt foglalkoznak gyerekekkel. Egy sarokház földszintjén lévő központjukban a környékbeli gyerekeket gyűjtik össze délutánonként, hogy tanuljanak velük. Hasonlít ez a Don Bosco-féle oratóriumra, ahol játékra, munka utáni kikapcsolódásra, tanulásra gyűltek össze a korabeli torinói munkásgyerekek. „A mi pedagógiánknak is a prevenció a lényege. Azt szeretnénk, hogy azok a gyerekek, akik bekerülnek ide, dolgozzanak, megtalálják a helyüket a társadalomban, megismerjék istengyermeki mivoltukat, méltóságukat és a társadalomnak hasznos tagjai legyenek.” Meg is van a munka eredménye: sokan vannak, akik szakmát szereztek, de mivel ide önként járnak be a fiatalok, csak annak tudnak segíteni, aki ebben részt szeretne venni. A kívülállók is észreveszik már a programban résztvevő gyerekeken a változásokat. Van, akit egészen érettségiig elkísérnek, sőt „van, aki készül ki Peruba, mert azt a sok jót, amit itt kapott, tovább szeretné adni az indiánoknak. Most spanyolul tanul és gyűjt arra, hogy ki tudjon menni” – mondja Szkladányi, aki ha rövid időre is, de már kétszer járt Cuzcóban, az inkák egykori fővárosában, ahol az óvodából, fiú- és leányiskolából, napköziből, szakiskolákból álló szervezet központja található.

Annak, aki oda kijut, mindenekelőtt a számunkra szokatlan körülményeket kell megszoknia. A település 3500 m magasan fekszik a tengerszint fölött, ahol az oxigén is ritkább, amitől légszomja is lehet az embernek. „Az újonnan érkezőknek még a csomagokat is kiveszik a kezéből. Meg lehet szokni, de meg kell küzdeni a gyomorproblémákkal is. A víz itt 86 fokon forr, tehát a baktériumok nem tűnnek el belőle. Az európai ember gyomra jóval kényesebb, mint azoké, akik ott élnek” – eleveníti föl első perui napjait az újmisés Szabó Zsolt József. Ő 2001-ben két évre érkezett a missziós központba, hogy önkéntes munkát végezzen. A legnagyobb nehézséget akkor az okozta, hogy még gyengén tudott spanyolul. „Az első két hónapban nagyon sokat szenvedtem. Volt gyerek, aki valamiért sírva jött hozzám, elmondta a panaszát, és nem értettem meg egyből. A szavakat értettem, próbáltam magamban lefordítani a választ, de sokszor volt, hogy a gyerek akkorra már otthagyott.”

Mikor döntött úgy, hogy véglegesen csatlakozik a közösséghez, és hogy került Toledóba? „Az önkéntesség időszaka után úgy döntöttem, hogy jelentkezem a mozgalom szemináriumába, ami Toledótól 30 kilométerre van Spanyolországban.” Húsz évvel ezelőtt Marcelo González Martín toledói érsek letelepítette a város környékén azokat a mozgalmakat, amelyeknek nem volt saját teológiájuk, és az egyházmegye intézményében biztosította számukra a püspökség kispapjaival együtt a teológiai és a filozófiai képzést. A papnevelés pedig a mozgalmak saját szemináriumában folyt. Zsolt atya is itt tanult, de közben 2007-től egy újabb évet töltött Cuzco mellett, a „fiúk városában”. A Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái szemináriumában a kispapok többsége mexikói, de van horvát, kolumbiai, és olasz jelölt is.

S most már egy magyar pap is tagja a közösségnek. A július elsején pappá szentelt Szabó Zsolt Józsefet hivatalosan a toledói egyházmegye papja, de a megyéspüspök, aki támogatja a harmadik világ szegényeinek szolgáit, „kölcsönadja” ifjú papját a mozgalomnak. Zsolt atya, aki itthon a Józsefvárosban és szülővárosában, Sopronban is mutatott be újmisét, július 20-án utazott el Peruba, ahol – mint mondja – ugyanazt folytatja, amit eddig csinált, „csak még egy kegyelemmel gazdagabban”. Úgy véli, a szegény indiánok között azt a hivatást tudja követni, amit a Jóisten ültetett a szívébe. „Azt letagadni és elkerülni sem lehet. Ha én valóban teljes ember akarok lenni, márpedig mindannyiunknak az a vágya, hogy boldog legyen, akkor Jézust kell követnem” – érvel, amikor afelől érdeklődöm, miért nem a hazai szegények között vállal lelkipásztori munkát.

Az Andok falvaiban ő az egyetlen magyar, aki a közösség tagjaként a legszegényebbek szolgálatát végzi. A józsefvárosi közösségnek továbbra is lehetősége van arra, hogy három hétre a mozgalom spanyolországi szemináriumába 17 és 26 éves közötti férfiakat kiküldjön. A program keretében lehetőség nyílik a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái közösség lelkisége és a spanyol kultúra megismerésére, a nyelv gyakorlására és más országokból érkező fiatalokkal való megismerkedésre. Azoknak, akik jelentkeznek a kurzusra, csak az útiköltséget kell fizetniük, a többit a mozgalom állja. „Az a jó, ha valaki egy kicsit megismeri, amit szeretne, s ha kölcsönösen megismerték egymást, akkor tovább is lehet lépni” – teszi még hozzá Szkladányi László.

Forrás: Szerdahelyi Csongor/Magyar Kurír

A Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái józsefvárosi közössége az Őr utca 9. fsz. 2-ben található. Telefon: 314-0510, e-mail: opus_christi@octav.hu