Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Egyházmegyék

Ferenc pápa szerdai katekézise: Imádkozzunk, mert Isten mindig meghallgat minket 

Január 9-én, a VI. Pál-teremben megtartott szerdai általános kihallgatáson a pápa folytatta katekézis-sorozatát a Mi atyánkról. Ezúttal az imádság erejéről beszélt, mely megváltoztatja a valóságot, az emberi szívet, legyőzi a magányt és a kétségbeesést. Nem tudjuk mikor, de Isten biztosan válaszol imáinkra.

Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete: Isten jóságos Atya, mi egymás testvérei vagyunk 

December 25-én kedden, Szent Karácsony napján délben Ferenc pápa a Szent Péter bazilika központi loggiájáról mondta el szokásos karácsonyi üzenetét a világ népeihez, majd Urbi et Orbi áldást adott a Város és a Földkerekség lakóira. Szikrázó napsütésben, szinte tavaszi időben egészen megtöltötték a hívek a Szent Péter teret. A pápai és az olasz himnusz elhangzása után Ferenc pápa karácsonyi üzenetében az ünnep jelentőségét így foglalta össze: „Isten jóságos Atya, és mi mindannyian testvérek vagyunk”. Beszédében sorra vette a világ válságövezeteit és a szolidaritás nevében szót emelt az üldözöttek és peremre szorítottak érdekében.

Ferenc pápa karácsonyi éjféli miséje: Jézus az eledelünkké lett Isten 

Karácsony vigíliáján, december 24-én este fél tízkor kezdődött a Szent Péter bazilikában az úgynevezett éjféli szentmise, melyet Ferenc pápa mutatott be a Római Kúria és a Szentszéki képviseletek jelenlétében. A bazilikát zsúfolásig megtöltötték a hívek, akik a kötelezően ingyenes belépőjegy birtokában tudtak csak belépni a templomba. A televíziós és internetes online közvetítések révén milliók követték világszerte a fenséges ünnepet, mely valójában Isten minden képzeletet felülmúló filantrópiájáról, emberszeretetéről szól.

Nyissuk meg szívünket Istennek, aki hamarosan eljön 

Örömkiáltás, ujjongás, örvendezés – erre szólít fel bennünket Advent harmadik, „Gaudete” vasárnapja. A déli Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa arra emlékeztette a híveket, hogy Isten köztünk való jelenléte a valódi öröm és béke forrása.

Nap mint nap készítsük elő az Úr útját! – Ferenc pápa Úrangyala imádsága 

Mondjunk nemet a világ gondolkodásra. A mi életünk középpontja Jézus és szava, ami világosság, szeretet és vigasztalás – hangsúlyozta a Szentatya Advent második vasárnapján.

Virrasztva és imádkozva várakozzunk Jézusra – Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala imádsága 

Ne zárkózzunk be önközpontú életünk problémáiba és a Karácsonyt ne világi ünnepként, ne a fogyasztói szemlélet szerint éljük meg – buzdította a híveket Ferenc pápa Advent első vasárnapján. Arra hívta fel a Szent Péter téren összegyűlt hívek figyelmét, hogy Karácsonyra, Jézus befogadására készülődve egyben várakozzunk Krisztus dicsőséges második eljövetelére és a Vele való végső találkozásra is. Ezt következetes és bátor választásokkal készítsük elő. Az Úrangyala elimádkozása után a háborútól sújtott Szíria békéjéért kérte Szűz Mária közbenjárását.

Imádkozzuk októberben a rózsafüzért, hogy megvédjük az egyházat az ördögtől – a pápa felhívása 

Ferenc pápa imahadjáratot hirdetett meg október hónapra az ördög ellen, aki megosztja a keresztény közösséget. A Szentatya azt kéri minden földrész híveitől, hogy minden nap fohászkodjanak Máriához és Szent Mihály arkangyalhoz: védelmezzék az egyházat ezekben a nehéz időkben.

Ferenc pápa a fiatalokhoz: Jézus nem akarja, hogy a kispadon maradj! 

Szeptember 15-én este, palermói látogatásának utolsó programjaként a szicíliai fiatalokkal találkozott a Szentatya, és rögtönzött beszédében az általuk feltett három kérdésre válaszolt. Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közreadjuk.

Ferenc pápa levele a kiskorúak elleni visszaélések miatt böjtre és imádságra hívja Isten népét 

Augusztus 20-i dátummal Ferenc pápa levelet intézett Isten népéhez, melyben erős prófétai szóval elítéli a kiskorúak elleni zaklatásokat, bocsánatot kér érte, továbbá lelki megújulásra szólítja fel az egész egyházi közösség minden tagját, melynek formája legyen imádság és böjt.
 

Az Eucharisztia az örök élet záloga – Ferenc pápa úrnapi homíliája 

Ferenc pápa vasárnap este hat órakor Róma tengerpartján fekvő Ostia kikötőváros Szent Mónika plébániatemplomát kereste fel és ott mutatta be a vasárnapi szentmisét, majd a helybéli hívekkel együtt tartotta meg az Úrnapi körmenetet.

A Pápai Missziós Művek nemzeti igazgatói a Szentatyánál 

A Szentatya különleges missziós megtérésre hívta őket, amelyben a szenvedély és a bátorság társul: az a bátorság, amely a Szentlélektől és nem tőlünk érkezik.

Szentháromság vasárnapján a Szeretet Istenét ünnepeljük 

Szentháromság vasárnapján a Szentatya emlékeztette a Szent Péter téren összegyűlt híveket a Jézustól kapott küldetésre: hirdessük evangéliumát és tegyünk róla tanúságot. A feltámadt Krisztus megígérte, hogy örökre velünk marad, ő a Szeretet Istene, a „Velünk-való-Isten”.